A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghírdetett “Nemzeti Újrakezdés Program II.” pályázati lehetőség során a Nagyenyedi Bethlen Gábor Alapítvány is támogatásban részesült a 2022-es évben.
A Nemzeti Újrakezdés Program kulturális célú programjainak és rendezvényeinek támogatását helyeztük előtérbe, ugyanis a Collegium Gabrielense reneszánsz táncegyüttes működtetésére, illetve kulturális rendezvény megvalósításának támogatására használtuk fel a megítélt támogatási összeget.
A Collegium Gabrielense reneszánsz táncegyüttes Szabó Linda táncoktatóval és Galambfalvi Angyalka csapatvezetővel.
A Nemzeti Újrakezdés II. keretén belül a Bethlen Gábor Alapítvány 500.000 Forint értékű támogatásban részesült.
Az összeg nagyobbik része a reneszánsz táncoktató tiszteletdíjára került felhasználásra, ugyanis a 2021/22-es tanév második félévében szinte heti rendszerességgel zajlottak a próbák, melyek végeredménye egy koreográfia betanulása volt, amelyet a Bethlen Gábor Kollégium 400. éves jubileumi ünnepségének keretében mutattak be a diákok a nagyközönség számára.
Az összeg másik fele, szintén a jubileumi emlékünnepségen zajló reneszánsz foglalkozások kifizetésére került felhasználásra. Az Arany Griff Rend hagyományőrző egyesület szervezésében a Riverenza Együttes régizene koncertet tartott a résztvevők számára. A koncert alatt az Arany Griff Rend tagjai középkori táncokat mutattak be, ezáltal a résztvevők valóságos időutazáson vehettek részt.
Ezúton is, szeretnénk a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megköszönni, hogy továbbra is segíti a szülőföldünkön való boldogulásunkat, hiszen a sokoldalú kapcsolatok ápolása és fejlesztése hozzájárul magyar azonosságtudatunk erősítéséhez.