2020-as évfolyam

1.Gudor Noémi

  • Sepsi Noémi Zsuzsanna díj, Molnár Árpád díj, RMDSZ díj,

RMPSZ díj, Fordított Patkó színjátszócsoport díj.

A Bethlen Gábor Kollégium több, mint pusztán egy iskola. A kollégium édesanya, mely fölnevel.A kollégium tanár, mely tudományt, motivációt közvetít a diáknak. A kollégium egy lélek, mely minden diákjában hagy önmagából egy darabkát.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy 2020 júniusában, a ballagási ünnepségünkön, számos díjban részesültem, amelyek visszaigazolták a négy évnyi munkámat. Megpróbáltam minél több versenyen képviselni iskolánkat és büszke voltam arra, hogy ide jártam. A díjak nagy alapot jelentettek a továbbtanulásomhoz és, ugyanakkor, motiváltak az egyetemi első félévem alatt is. A Bethlen Gábor Kollégium szárnyakat, lehetőségeket adott, majd megtanított repülni, szárnyalni, megmutatni a nagyvilágnak a tudást, ami bennem volt. Természetesen, óriási szerepet játszott a fejlődésem folyamatában tanáraim odaadó munkája, nevelőim és igazgatónőnk figyelmessége.

 

 

 

 

 

2.Leopold Beáta

  • RMDSZ díj, Bethlen Gábor Alapítvány díja, Fordított Patkó színjátszócsoport díja

Ahogyan a szülők sem engedik ki gyermekeiket támogatás, útravaló nélkül a nagybetűs életbe, úgy a „nagy család” eszméjét követve volt iskolám sem tett másként.

Ballagásomon rögtön három díjban is részesültem – Bethlen Gábor Alapítvány díjban, RMPSZ-díjban és a Fordított Patkó színjátszócsoport jutalomdíjában – ezzel kifejezve, hogy igenis aktív tagja voltam ennek az együtt eltöltöltött csodálatos négy évnek. Mindezt úgy érzem, magammal tudtam hozni a jelenbe, és jelenleg nem az anyagi vonzatát helyezem előtérbe, sokkal inkább az eszmei értéket és tanítási jellegét. Beigazolódott, hogy a lelkes, pontos munka mindig meghozza gyümölcsét és értékelve lesz törekvésünk. Mai napig eszembe jutnak a különleges ballagasunkon elhangzott tanáraim ùtravaló gondolatai, és mai napig táplálkozok belőlük, ahogyan az ott töltött négy év emlekeiből, tanításaiból is. Tehát összességében nem is három, hanem rögtön öt ùtravalóval engedtek kísétálni az iskola kapuján.

 

Úgy érzem, minden támogatás lelkileg egyre erősebbé tett a négy év során és megkönnyítette hétköznapjaimat, hogy igazán csak az önmagam kiteljesedésére, utam megtalálására tudjam fordítani minden energiám.

Hálás köszönet mindenért az Igazgatónőnek, Aligazgatónőnek, Támogatóimnak, és természetesen Tanáraimnak!

 

 

3. Sárközi István

  • Rimbás Viktor díj

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt diákja nevében hálásan köszönöm a támogatást, amely számomra sikeres utakat, álmokat valósított meg. Ezt kedves tanáraimnak köszönhetem akik buzdítottak mindenkit abban az írányban nőni ahol számunkra “jobban sütött a nap”! Rengeteg versenyen képviselhettem az iskolát amely nagy büszkeséggel töltött el engem!

Köszönöm Bethlen Gábor!

 

 

 

 

 

 

 

4.Sárközi Gergő

  • Rimbás Viktor díj

Én, mint a BGK volt diákja köszönetet szeretnék mondani a támogatásért, amit az iskolától kaptunk. Ez ugyanis a jövőre nézve motivált engem újabb megpróbáltatások elé állni. Az iskola ezzel is bizonyította,hogy igenis támogatja diákjait. Viszont tanáraink odaadása és lelkes segítsége is nagyban hozzájárult sikereinkhez. Öröm volt ide járni, büszke vagyok rá, hogy itt tanulhattam és az iskola csapatát képviselhettem.

 

 

 

 

 

 

 

5.Tamás Noémi

  • Fügevirág néptánccsoport díja, Stefanovszky András-díj

Szemèly szerint, a Bethlen Gábor Kollégiumnak nagyon sokat köszönhetek. Itt ismerkedtem meg először a néptánccal, ami később, mondhatni a szenvedélyemlett. Rengeteget fejlődtem a táncnak köszönhetően, úgy fizikailag, mint lelkileg: szebb lett a tartásom, kitartóbb lettem és megtanultam mi is valójában a kemény munka. Mindezek mellett, jó volt egy olyan csapatba tartozni, mint a Fügevirág néptánccsoport, hiszen minden tagja egytől-egyig különleges és egyedi. Kellemes meglepetés ért, amikor felszólítottak, hogy menjek és vegyem át a díjat. Ezáltal is szeretném megköszönni nekik azt a sok-sok csodás élményt a színpadon, a táncpróbákon és a rengeteg közös emléket.

A Stefanovszky András díj is meglepetésként ért. Így magabiztosabban tudtam nekiindulni az első egyetemi évemnek, hiszen ott volt a megnyert összeg, amire számíthatok, ha pénzügyi problémáim lennének. Valamilyen szinten egy kis biztonságérzetet is nyújtott ugyanakkor. Szerintem fontos, hogy az életünkben az új fejezeteket magabiztosan és határozottan kezdjük. A Stefanovszky András díj ezekben is hozzájárult, hiszen, mint említettem,  magabiztosabban kezdtem az egyetemet. A határozottság megvolt, ugyanis 5-6 éve tudom, hogy erre az egyetemre szeretnék járni, ide akartam bejutni, ami sikerült is. Tanároknak ezúton is köszönöm, akik támogattak, illetve felkészítettek érettségire, felvéleti vizsgára.

Hálával és köszönettel tartozom Stefanovszky Andrásnak a díjért. Igyekszem megtenni mindent, hogy sikeresen befejezzem a tanulmányaimat és az embertársaimon segíthessek.

© 2023. BethlenGabor.eu | Minden jog fenntartva.