„A zene az kell, hogy ne vesszünk el!”
4 év felejthetetlen élménye a XII.B osztály szemüvegén keresztül
2026
Amikor 2022 szeptemberében először léptük át a zeneterem küszöbét, még nem is sejtettük, micsoda kalandokban lesz részünk. Ugyanis, ha egy szóval szeretnénk jellemezni az elmúlt négy évet ez lenne az: kaland. Na de lássuk hol is kezdődött mindez és hová jutottunk mostanra.
Első kóruspróbánkra még szívdobogva mentünk a nagy, tapasztalt kórustagok közé. Legtöbben sosem énekeltünk még kórusban, így azt sem tudtuk mire számítsunk. Persze a tanárúr nem sokáig pátyolgatott minket, egyből a mély vízbe dobott, hiszen már második hétvégén felléptetett a Református Iskolák Tanévnyitó ünnepségén, melyet abban az évben az iskolánkban szerveztek. Ez az első tűzkeresztség után már mi is otthonosabban mozogtunk a kórusban és egykettőre felzárkóztunk. Annyira, hogy tavasszal már mi is részt vehettünk a kórusturnén, melyet Gyergyó és a Gyimesek környékére szerveztek, iskolanépszerűsítő céllal. Ez volt az a pillanat, amikor a kórus valóban összeforrt. Életreszóló barátságokkal és élményekkel gazdagodtunk. Ki gondolta volna, hogy az még csak a kezdet volt?
Az elkövetkező években számos fellépésen vettünk még részt, a környező falvakban és településeken. Eljutottunk még egy nagy turnéra, ezúttal Brassó környékét jártuk végig, érintve Medgyest és Barótot is. Ezeken a kirándulásokon tapasztalhattuk meg az éneklés igazi örömét, hiszen vendéglátóink mindenhol olyan szeretettel fogadtak és hallgattak minket, amely bőven kárpótolt minden fáradtságunkért. Mert annak ellenére, hogy nagyon szerettük, nem volt mindig könnyű. Sokszor holtfáradtan estünk be a kóruspróbákra, nyakunkon tanításokkal, beadandókkal, felmérőkkel. Mégis volt valami, ami motivált minket, hogy tovább folytassuk.
Ezt a valamit pedig leginkább Zsombi tanárúr testesítette meg. Ő volt az, aki mindig kirobbanó energiával és jókedvvel érkezett meg, teljes harci felszereltséggel ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki belőlünk. Talán egyikünk sem vette észre mikor és hogyan történt, de egyszer csak valahogy mindannyiunk apukájává vált. Aki mindig érdeklődő és türelmes, aki állandóan szervezkedik és rendezkedik és természetesen fontos életbölcsességekkel és tanácsokkal lát el mindannyiunkat. Majd hipp-hopp eltelt néhány év és máris mi lettünk a kórus legrégebbi, legtapasztaltabb tagjai, a tanárúr szavaival élve az öregek. Talán igazán csak most értettük meg, hogy mit is jelentett számunkra mindez, amikor már búcsúzni kell tőle. Nem voltunk egy minta társaság. Általában elegáns késéssel érkeztünk mindenhová, sokszor megesett, hogy lemaradt egy-egy kottatartó és volt, hogy fogalmunk sem volt róla mi is lesz a következő lépésünk. Mégis ebben a káoszban volt valami szépség, valami maradandó, hiszen ekkor születtek legemlékezetesebb pillanataink. Így hát utóvégre is őszinte hálánkat szeretnénk kifejezni Zsombi tanárúrnak és mindenkinek, aki valamiképpen hozzájárul a kórus működéséhez. Hogy mit is nyújtott számunkra az elmúlt négy évben, azt talán a végzős kórustagok gondolatai fejezik ki leginkább:
“Nemcsak egy jó társaságot ismerhettem meg, hanem egy nagyon jó tanárt is. Egy olyan tanárt, aki a szívén viseli a kórust, a kórus tagokat. Minket diákokat. Mindig számíthattunk rá, meghallgat, jó kedvet teremt. „ – Rostás Angéla
“Fellépni, megszólalni mások előtt, együtt előadni egy művet meglepően sokat ad az embernek. A kórustagok azért maradnak benne hosszú távon, mert a kórus egyszerre hobbi, társasági élmény és feltöltődés. A kórustól nem is tudtunk soha elköszönni igazán, mert az utolsó utáni, búcsúkoncert után is újra eljártunk próbákra, mondva, hogy najó ez lesz az utolsó!” – Hajdu Brigitta
„Bármikor beléptem a terembe a szívem tele volt hálával mert tudtam, hogy oda mindig mehetek bármi legyen, egy afféle otthonná vált az is. A tanár úr mindig pozitívan és teli szívvel állt ki elénk, mindig biztatott és terelgetett egy jó út fele az életben. Hálás vagyok, hogy része lehettem ennek a csodás kalandnak, a bár néha hangos, de odaadó nagy csapattal.” – Birtalan Orsolya
„A tanárúr nemcsak énekelni tanított minket, hanem legfőképpen élni. Olyan családias hangulatot teremtett számunkra, amelyben öröm volt felnőni. Ennek a kórusnak tényleg kiváltság volt tagja lenni! Azt a szeretetet, amivel körülvett minket a tanárúr, sosem tudjuk eléggé megköszönni neki. A legfőbb életcél az lehet számunkra, hogy olyan pedagógusokká váljunk, mint amilyen a tanárúr! “ – Máté Zselyke
“Nekem a kórus nagyon sok mindent nyújtott, nagyon élveztem ezt a négy évet. Hálás vagyok azért, hogy részese lehettem ennek a csapatnak. Nagyon sok mindent köszönhetünk a tanár úrnak rengeteg segítséget. Egy otthon számomra már az a terem és a benne éneklő emberek mind egy nagy család része” –Ambrus Eszter
“Hogy mégis, hogyan lehet a próbafolyamat káoszában egy csapat diákból családot kovácsolni? A válasz Szabó Zsombor tanár úr személyében rejlik. Néha még mi sem tudunk lépést tartani vele, de ahova csak megy ott garantált a jókedv, na meg a kórustevékenység. A legjobb pedig az a pillanat amikor a fellépés végén a tanár úr büszkén megölel minket. Bár tizenkettedikesként már rég el kellett volna búcsúznunk a kórustól, mi mégis folyamatosan visszatérünk egy utolsó alkalomra. És abból kiindulva, hogy még mindig járnak vissza az egyetemről régi diákok, talán mi sem leszünk képesek végleg elválni a tanár úrtól és a kórustól.” –Veress Ágota
“Nekem a kórus a teljes licis időszakomban egy stabil támaszpontot adott. A kórus nem csak színesebbé tette az éveim, hanem felkeltette az érdeklődésemet a zene iránt. Annyi magabiztosságot és segítséget nyújtott ez a társaság, hogy ami álom lett volna négy évvel ezelőtt, most már tényleg megvalósíthatónak tartom. A tanárúr az az ember, aki nélkül én nem tudom elképzelni a jelenlegi magam. Annyira hozzám épült a zene és a zenélés, hogy enélkül nem tudnám elképzelni az életem a jövőben, s úgy érzem, hogy ez a pálya lett a hivatásom.” – Éles Vilmos
