Biliboc Gabriella az én nevem. 2017 májusában végeztem a kollégiumban. Számomra egy gyönyörű visszaemlékezés az a négy év amit a Bethlen Gábor Kollégiumban töltöttem.
Elsősorban köszönettel tartozom mindazon személyeknek akik segítettek abban, hogy én is a kollégiumban tanulhassak, legfőképpen a Keresztszülő-programnak. Elképesztően nagy segítség volt úgy nekem mint szüleimnek is az, hogy nem kellett az iskola költségei miatt aggódni. A segítség nélkül nem is tudtam volna iskolába járni, hiszen nagy családból származom és a szüleimnek nem lett volna lehetőségük az oktatást fizetni. Az iskola bentlakásában voltam az ott töltött évek alatt, ahol, büszkén mondhatom, hogy embert faragtak belőlünk. Mindenki csak a jóra tanított. Mindig a segítségünkre voltak és bármikor, bármiben számíthatunk a tanáraink, nevelőink támogatására.
Végül, de nem utolsó sorban, hálás köszönettel tartozom a Bethlen Gábor Kollégiumnak, a tanároknak, a nevelőknek, hogy minden perben bátorítottak, mellettem voltak és segítettek. Végül Meik Wiking idézetével szeretnék arra buzdítani minden olvasót, hogy merjen nagyot álmodni. Higyjen a jövőben és nyugodt szívvel menjen a kollégiumba. Legyen ő is a Bethlen Gábor kollégiumban diákja. „Fordíts figyelmet a nagy küzdelmekre és győzelmekre! A mérföldkövek emlékezetesek, de a hozzájuk vezető küzdelem felejthetetlen!”
Elsősorban meg szeretném köszönni a Bethlen Gábor Kollégium Alapítvanyának a sok segítséget és támogatást. Egy nagyon nagy segítség volt számomra és szüleim számára az ösztöndíj. Ennek az ösztöndíjnak a segítségével a szüleimnek csak a zsebpénzt kellett biztosítaniuk.
A bentlakás nekem egy nagy élmény volt. Nagyon sokat tanultam, sok szép emléket és jó barátokat szereztem.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a sok támogatást és azt a lehetőséget, hogy ott lehettem.